Az Ökumenikus Imahét hetedik napján a Szent Anna Templomba szervezték az együttlétet, ahol dr. Grúber László plébános fogadta és köszöntötte a megjelenteket.

Beszélt arról, hogy ez az alkalom a sorozat azon befejező része, melynek keretében egymást meglátogatják a hívők. Az utolsó liturgiát már mindenki a „saját” felekezetében élheti át.

A plébános által mondott imádság után a Fehér Csaba és Gilicze András református lelkészek olvastak fel részleteket a zsoltárból, majd Veres- Ravai Csaba, evangélikus lelkész hirdetett igét.

A megbékélésről beszélt, a sajnos időszerű, tragikus eseményekről említve. Az olaszországi buszbaleset áldozataival, hozzátartozóikkal vállalt szolidaritást. Nekik is majd meg kell békülniük sorsukkal, amelyben Istenhez, az ő példájához fordulva talán nagyobb megnyugvást szerezhetnek.

Már többször hirdették a Megbékélés évét is, úgy hogy most már annak konkrét jeleit is látnunk kell. Isten az, aki segíthet az egymásra találásban, egymás jobb megértésében.

A liturgia végén a jelenlévő lelkészek áldást osztottak, majd az egymás iránti szeretet kinyilvánítására lehetőséget adó agapéra várták a résztvevőket a Plébánián.

Hozzászólások