„… új jött létre.”
Imahét 5. nap

Az Egyetemes Imahét keretében január 19-én a Jézus Szíve templomban jöttek össze a különböző felekezetek hívei, hogy ökumenikus közösségben imádkozzanak a keresztények egységéért.

A megjelenteket és a lelkésztársakat köszöntötte és bevezető szavakat mondott dr. Grúber László plébános, majd Veres-Ravai Réka, evangélikus lelkész mondott imádságot.

Fehér Csaba, a Nagytemplomi Református Egyházközség lelkésze részleteket olvasott fel Pál apostol a Korintusiakhoz írt leveléből.

Gilicze András, a Felsőpárti Református Gyülekezet lelkésze hirdetett igét. Többek között elmondott egy felnőtteknek szóló német mesét egy szénégető kapzsiságáról, önzéséről, és az „értük”kapott kőszívéről. Az igehirdető kérte, tanulságait mindenki maga fogalmazza meg magának.

Isten képes arra, hogy a kőszívet érző szívvé alakítsa át, képes arra, hogy a rosszat jóra formálja át. Keresni kell Isten közelségét, hiszen egyedül Ő képes átformálni a számunkra nem tetsző dolgokat. A lelkész azonban azt is hozzátette: elsősorban magunknak is akarni kell a változást.

Az ökumenikus istentisztelet befejezéseként a jelenlévő lelkészek áldást mondtak.

Képmelléklet:
https://www.facebook.com/pg/szentesigyors/photos/?tab=album&album_id=1414065275331292

Hozzászólások