Városunkban is emlékeztek a doni elesettekre
(Képmelléklettel)

A Szentesi Önkormányzat és a MH 37. II. Rákóczi Ferenc Műszaki Ezred közös szervezésében január 12-én a ll. világháborús emlékműnél megemlékezést tartottak a 2. Magyar Hadsereg DON-kanyarban elesett áldozatainak tiszteletére.

Az önkormányzat, a fegyveres testületek, a pártok és civil szervezetek vezető képviselői mécseseket és koszorúkat helyeztek el a II. világháború áldozatainak emlékművénél.

A második világháborúban 74 évvel ezelőtt, 1943. január 12-én kezdődött a Don-kanyarban a szovjet Vörös Hadsereg támadása, amelyben a Magyar Királyi 2. Honvéd Hadsereg mintegy százezer katonája vesztette életét. A 2. magyar hadsereg ellenállása, minden erőfeszítés ellenére, néhány nap alatt összeomlott.

A hadsereg vezetése – mindenekelőtt Jány Gusztáv hadseregparancsnok – a végletekig való védekezésre adott parancsot. Olyan helyzetben született ez a döntés, amikor józan számítás a gyors és rendezett visszavonulást igényelte volna. A németek rendelkeztek a térségben olyan erőkkel – mindenekelőtt páncélos egységekkel -, melyekkel védelmet, felmentést nyújthattak volna magyar bajtársaiknak.

A várt támogatás, segítség elmaradt, hiszen a németek számára minden áron az orosz offenzíva lelassítása volt a cél.

Egy, a harcokban résztvevő csapattiszt emlékirataiban így emlékezik:
” Néhány óra van csak hátra, aztán…aztán a Don folyó mentén az irgalmas hófúvás fehér takaróval fedi el az előző napok szörnyű nyomait: a kővé fagyott katonák ezreit, a sebesültek hóra ömlött vérét, a harckocsik által letaposott, elnémított géppuskákat, ágyúkat, a gránátok, rakéták, aknák füstös, mocskos foltjait. Mindenütt fehérség, végtelen fehérség.

Hét hónapi véres küzdelem után most már végleg visszatér a csend a Don partjára. Megkezdődik a visszavonulás Nyugat felé, melynek során az éhezés és fagyhalál szedi ezerszámra az áldozatait.”

Képmelléklet:
https://www.facebook.com/pg/szentesigyors/photos/?tab=album&album_id=1406109126126907

Hozzászólások