Szentesen az Év sportolója: Bagi Alexandra
(videó-interjúval)

A Megyeháza Konferencia és Kulturális Központban március 3-án rendezték meg a Sportolói Díjátadó Ünnepséget.
A rendezvény alkalmával a Nemzeti Sportváros díjak átadásával ismerte el a 2016. évben kimagasló eredményeket elérő sportolóit.

Az „Év sportolója” címet a helyi önkormányzat sportbizottsága Bagi Alexandrának ítélte.

A szentesi Oyama Dojo kyokushyn karate Világ Kupa győztes versenyzője, trénere, a fekete öves, három danos sensei Bagi Alexandra hat és fél éves kora óta gyakorolja a karatét, azóta folyamatosan fejlődik, még ma is tanul, szorgalmasan edz.

Édesapja, Bagi Zoltán is karatézott, a sport mindig fontos szerepet játszott a család életében. Alexandra 7 évesen kezdte a versenyzést. Már a kezdetektől eredményes volt, sorozatban hozta az első helyeket. A mérkőzésein a másfél perces küzdőidőt többségében nem használta ki, ipponnal szokott győzni.

Mestere, shihan Brezovai Sándor ugyanazt követelte tőle is, mint a fiúktól. A futást nagyon fontosnak tartja, emellett végzi a DORS és a Nippon Zengo tréningeket is.

A 2016-os esztendőben magyar bajnoki címet szerzett a 10 kg-mal nehezebbek között. A novemberi, Japánban rendezett Kyokushin Karate Világbajnokság 2. helyezettje volt. 17 éves karatés sporttevékenysége elismeréseként megkapta a 3. dant.

A díjat Szirbik Imre, Szentes polgármestere adta át.

A videón interjú Bagi Alexandrával:
https://youtu.be/CrwW1eVodu0

Hozzászólások