Múzeumi tanulmányút Makóra
(Képmelléklettel)

A Koszta József Múzeum munkatársai – dr. Béres Mária igazgatónő vezetésével – nemrégiben Makón jártak, az ottani József Attila Múzeum meghívására. A két gyűjtemény között, a szentesi múzeumban jelenleg is látható Pásztor nemzedékek című kiállítás kapcsán vált szorosabbá a kapcsolat.

Az említett tárlatot a két múzeum dokumentumaiból, korabeli tárgyaiból rendezték, és a munkakapcsolat „bővült” együttműködéssé. A Kurca parti településről 14 munkatárs látogatott el a Maros parti városba, és ott Forgó Géza történész vezetésével meglátogatták a József Attila Múzeumot, a Skanzent és az Espersit házat.

Alapos tájékoztatást kaptak Makóról, a város történetéről, amit összevethettek a szentesi, azonos tárgyú ismereteikkel. Részt vettek a makói múzeum Számadás című, néprajzi tárgyakból összeállított tárlatának megnyitóján.

Jók ezek a tanulmányutak (mert más városokban is jártak már), hiszen az azonos érdeklődési körű munkatársak megismerhetik, kicserélhetik egymás tapasztalatait, és persze új ismeretekkel gazdagodtak, amit aztán a munkájukban tudnak hasznosítani.

Képmelléklet:
https://www.facebook.com/pg/szentesigyors/photos/?tab=album&album_id=1509061325831686

Hozzászólások