8. SZIVÁRVÁNY KÉPZŐMŰVÉSZETI VERSENY
http://www.szentesinfo.hu/mozaik/2017/5/sziv.htm

Nyolcadik alkalommal rendezte meg a Szivárvány Alapfokú Művészeti Iskola és a Szegedi Tudomány Egyetem Rajz- Művészettörténet tanszék közreműködésével az Országos Szivárvány Képzőművészeti Versenyt.

A verseny két korcsoportban (6-10 és 10-14 év közötti gyerekek) rendezték meg, amely idén a természet védelme témakört járta körül.

A „Zöld gondolat” – Magyarország védett növényei és állatai címmel meghirdetett képzőművészeti verseny elődöntőjére 751 db pályamű érkezett 61 iskolából.

– Nagyon sok a kiváló minőségű, példaértékű alkotás született és ezért nehéz volt kiválasztani azt a 25-25 alkotót, akik bekerültek az országos döntőbe – mondta Kálmánné Szabó Erzsébet a Szivárvány AMI vezetője 2017. május 20-án a döntő napján.

50 gyermeket, szüleiket és tanáraikat várták a versenynek színhelyéül szolgáló Klauzál Gábor Általános Iskolába, melyet Balázs József, a Hódmezővásárhelyi Tankerület igazgatója nyitott meg – elmondta, hogy példaértékű együttműködést hozott a verseny a művészetoktatás területén.

Ezután a gyerekek elfoglalták alkotóhelyüket és elkezdődött a verseny. A „Zöld gondolat” – Magyarország védett növényei és állatai címmel meghirdetett képzőművészeti verseny döntőjében plakátot kellett bármilyen technikával rajzolniuk a diákoknak, melyben az alábbi eredmények születtek: http://www.szentesinfo.hu/mozaik/2017/5/sziv.htm

Még több kép: https://www.facebook.com/pg/szentesimozaik/photos/?tab=album&album_id=1240554849407593

Hozzászólások