Jó évük lesz a kertvárosiaknak
Átadták a Koszta iskola felújított tornatermét
http://www.szentesinfo.hu/mozaik/2017/6/joev.htm

2017. június 2-án adták át a Jövőnkért Néptánc Gála elején a Koszta József Általános Iskola felújított tornatermét. Dr. Chomiak Waldemar a kertvárosi körzet önkormányzati képviselője jóvoltából már légkondicionált lett az iskola felső szintje, melyhez a szülők is jelentősen hozzájárultak. A tornaterem felújítása is egy példaértékű összefogás eredménye, ahol a város és a Szentesi Kosárlabda Klub fogott össze egy nemes cél eléréséhez.
A Magyar Kosárlabdázók Országos Szövetsége úgy döntött, hogy az összefogás eredményességét, így az egyesületet célkitűzését 105 millió forinttal támogatja melyhez 32 millió forint önrésszel járult hozzá az önkormányzat. A szoros költségvetésben ez az összeg elég nagy, de ezt a lehetőséget meg kellett ragadni, mondta Dr. Chomiak Waldemar.
Ebből az összegből két tornatermet (tornacsarnokot) és a sportcsarnok küzdőterének sportpadlójának részleges cseréjét és felújítását sikerült megvalósítani – mondta Marossy Gyula a Szentesi KK elnöke.

A Szentesi Koszta József Általános Iskolában tornatermi sportpadló kialakítása, fűtőtestek cseréjére, nyílászárók cseréjére és az öltözők felújítása történt meg.

És, hogy miért lesz jó évük a kertvárosiaknak ? – talán azért, mert olyan fejlesztések valósulnak meg az elkövetkezendő években, amelyek fényes bizonyítéka, hogy a város nem csak városközpontból áll – mondta kérdésünkre Antal Balázs Tibor a városfejlesztési bizottság elnöke.

A Területfejlesztési Operatív Program (TOP) pályázatának köszönhetően jövőre többek között megépülhet a Kiss Zsigmond utcán a kerékpárút, amely nem csak a megnevezett úton épül meg, hanem lesz egy külön, a Koszta iskolához vezető ága.
Az idei döntésnek köszönhetően jövőre szintén megvalósulhat a Hősök erdejének fejlesztése, ami nemcsak a kertvárosiak, hanem az egész város számára nyújt majd kellemes aktív kikapcsolódási lehetőséget – sorolta Dr. Chomiak Waldemar. Lesz benne gumi-futópálya, kerékpárút, járdák, játszótér és közvilágítás.

Mindent egybe véve igazán eredményes évet tudhat magáénak a Kertváros, de az építkezéssel kapcsolatos felfordulást is át kell vészelniük, hogy a megújult környezetet újra használatba vegyék.

Hozzászólások